Épp egy cikket írok a gyermekkori érzelmi elhanyagolásról, ami legtöbbször tudattalanul bújik meg a felnőttkori érzelemkezelésünk nehézségei mögött.

Most 1-1 impulzust teszek ide:

Tudtad, hogy a durcás, darabosan viselkedő gyerkőc ökölbe szorított keze is leggyakrabban kapcsolatot, érintést akar?

S mily nehéz ezt jól kezelni!

Felnőtten, ha a saját gyermekkori kudarcainkat, sérüléseinket nem sikerült átdolgoznunk, akkor gyakran zavar, ha másokon erős érzelmeket látunk. Míg ha idegeneken tapasztaljuk ezt, akkor tán furcsálljuk, s továbbmegyünk, de ha a gyerekünk dühös, vagy feltűnően vidám, akkor nem tudjuk, mi tévők legyünk… féltékenyek leszünk, s nyesni kezdjük őt…

Az érzelmekben sok energia van “emotion” -> Energy in motion…

Az érzelem, egy sajátságos hangulati, s testi állapot. Ha átéled és belemész, megtapasztalhatod, hogy felerősödik, majd lecseng, s elmúlik.

Hagyjuk, hogy a gyermek sok érzelmet tudjon átélni. Sőt! Tanuljunk tőle!
Ez az egészséges felnőttség egyik záloga.

Engedjük meg, hogy megérintsen, …
engedjük meg, hogy átéljük, …
végül engedjük meg, hogy tovatűnjön.