“Más személyes távolságának tiszteletben tartása kritikus része az emberi társas kapcsolatoknak, ezt automatikusan és erőfeszítés nélkül megtartjuk”

Daniel P. Kennedy.

Egy tudományos cikk: http://www.origo.hu/tudomany/,  (Ken Wilber felosztása szerinti jobb felső kvadránsos megközelítés) amihez kommentárt, további értelmezést adunk:

~Minden embernél megvan az a sajátos intim zóna, amelyet igyekszik fenntartani a többiekkel való kontaktus folyamán. Ha egy idegen ezen a távolságon belülre lép, akkor az adott személy elkezdi kellemetlenül érezni magát.
Ez egy alapvető biológiai funkció. Az állatok esetében, ha másik állat a “normál zónájánál” közelebb jön, akkor az állat rendszerint támadással reagál. Amerikai idegkutatók most fölfedezték azt az agyi területet, amely jelentős mértékben megszabja ezt a személyes távolságot.

“A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) idegkutató csoportja Ralph Adolphs és Daniel P. Kennedy vezetésével fölfedezte, hogy az agy középső halántéklebenyében elhelyezkedő amygdala (mandulamagnak is hívott, páros, mandula alakú agyterület) felelős a személyestávolság-érzetünkért.”

amygdala

“Az amygdalát korábban már kapcsolatba hozták az erős negatív érzelmek – amilyen például a harag és a félelem – feldolgozásával, de most először derült ki, hogy az emberi társas kölcsönhatásokban is szerepet játszik.”

Nos, ez a tudományos gondolatmenet.
Nézzük meg ezt a mélyebb összefüggések oldaláról!

 – Ha valaki belép, benyomul az egyéni teredbe, akkor két lehetőséged van: vagy elmozdulsz, vagy támadsz. Mindkettőhöz “erő” szükséges. Mint tudjuk, a személyes erő székhelye a „harában”/köldökcsakrában van.
Az állatoknál: ha egy másik állat közel jön: s az erősebb, akkor menekülőre fogja fogni, ha pedig gyengébb a betolakodó, akkor terület védelem érdekében ő támad.
Ha erősebb a másik, akkor félelem ébred.
Így, a biológiát tekintve teljesen érthető, hogy egyazon agyterületen koncentrálódik a harag/ félelem és a térszabályozás.

A cikk folytatása, teljes terjedelemben:
<<A kutatók fölfedezéséhez egy 42 éves nőbeteg szolgáltatta a kulcsot. Az SM monogrammal jelölt betegnek súlyosan károsodott mindkét oldali mandulamagja. Ez a rendkívül ritka kórkép adott lehetőséget arra, hogy a kutatók megvizsgálhassák az amygdala szerepét az emberben.

Adolphs és munkatársai korábbi tanulmányaikban már beszámoltak arról, hogy SM-nek nehézséget okoz a félelem fölismerése mások arcán, illetve mások megbízhatóságának megítélése. Legújabb vizsgálataik során feltűnt nekik, hogy a rendkívül nyitott SM már túlságosan is barátságos, és ily módon gyakran megsérti mások személyes terét, azaz közelebb megy az emberekhez, mint ami kellemes nekik.

A kutatók egy egyszerű kísérletet terveztek, hogy számszerűsítsék SM szokatlan szociális viselkedését. A kísérlet eredményeit a Nature Neuroscience legújabb száma közli.

A kísérletben – amelybe 20 egészséges önkéntest is bevontak – az úgynevezett megállási távolság módszerét alkalmazták. A kísérleti alanyt meghatározott távolságra állították a kísérletet végző személytől, majd oda kellett menniük a kísérletvezetőhöz, és meg kellett állniuk olyan távolságra tőle, ahol a legkellemesebben érezték magukat. A kutatók ezután lézeres távolságmérővel lemérték a két személy álla közötti távolságot.

A 20 önkéntes átlagosan 64 centiméterre állt meg a kísérletezőtől, SM viszont átlag 34 centiméterre közelítette meg a kísérletvezetőt. Ha a kísérletet végző személy közelebb ment az alanyokhoz az általuk előnyben részesített távolságnál, akkor azok kellemetlenül kezdték érezni magukat. SM-nél azonban nem lépett föl ilyen diszkomfortérzés, még akkor sem, ha majdnem összeért az orra a kísérletvégzővel. Az sem befolyásolta az általa kedvelt távolságot, hogy mennyire ismerte a kísérletezőt.”

szemelyes tavolsag

“Átlagos személyes távolság az amygdala károsodott működésében szenvedő SM (balra) és az önkéntesek esetén (jobbra)”

“Más személyes távolságának tiszteletben tartása kritikus része az emberi társas kapcsolatoknak, ezt automatikusan és erőfeszítés nélkül megtartjuk” – mondja Kennedy. “A mostani eredmények arra utalnak, hogy az amygdala központi szerepet játszik a folyamatban, mivel nélkülözhetetlen a feszélyezettség erős érzéseinek fellépéséhez, amely hozzájárul az emberek közötti távolságtartás kialakításához.”

A fölfedezésnek jelentősége lehet az olyan szociális zavarokkal társuló betegségek vizsgálatában, amilyen például az autizmus. Noha a kutatók remélik, hogy jelen eredményeik alapján jobban megérthetik ennek a betegségnek a hátterét, azért Kennedy óvatosságra int. “Nyilvánvaló, hogy az amygdala károsodott működése nem tehető felelőssé az autistáknál megfigyelhető összes szociális fogyatékosságért, de valószínűleg hozzájárul némelyikhez, és ezért mindenképpen érdemes ilyen irányú tanulmányokat végezni a jövőben.”