Tőlünk távol történt így teljesen tárgytalannak is tarthatnánk
A távoli vidékekről akkor hallunk, ha valami nagy dolog történik arra, értsd tömegeket érintő esemény zajlik, természeti katasztrófa pusztít, esetleg sokan meghalnak.
Általában a nagy dolgokra figyelünk fel, az üti át a hírszerkesztők ingerküszöbét. A történelmet is így tanuljuk: ki volt a hadvezér, mit tett a király…
Hétköznapi élettörténetekről keveset hallunk…
Vajon tényleg volt-e a középkorban az “első éjszaka joga“? Vajon hogyan robotoltak a parasztok? Vajon minden úgy volt-e, ahogy a történelem krónikásai lejegyezték? Volt-e egyáltalán sötét középkor?
Vajon mi a fantázia, vajon mi volt a régen élt őseink valós valósága, megélt szubjektív valósága?
Vajon mi volt Európában, mielőtt elindult a felvilágosodás, majd kialakult a “fejlettnek” nevezett Nyugat?
Vajon miért tiltották be a 20ezer év körüli Boszniai piramisok kutatását?
Mert van ami, nem illik, illene bele a közmegegyezéses valóságba?!
Mert újra kéne gondolnunk magunkat?
Emberként megesik, hogy szükségszerűen újragondoljuk az életünket…
– ha megroggyan életünk biztosnak vélt pillére
– ha válságba kerülünk
– ha elveszítjük állásunkat
– ha elhagy, vagy meghal közeli szerettünk
– ha a tornádó, vagy a megáradt folyó viszi el „életünk munkája”-ként felépített házunkat
Gyakran csak ilyenkor nézünk szembe az életünkkel, az életünk értékeivel.
Egy új írássorozatba kezdünk, neve Kriplifalva.
http://kriplifalva.blog.hu/
Történeteinket az élet(tapasztalat) írja.
Saját emberi útkereséseinkből, izzadságos bukdácsolásokból kerekednek ki a sztorik. Ilyenek mindenkinek vannak.
A stílushoz hozzájárult nagyszerű olvasmányunk: Paul Watzlawick: A helyzet reménytelen, de nem súlyos c. műve.
Okos ember nyitott szemmel jár, s tanul mások történeteiből.
S megosztja a magáét, hogy mások az ő tapasztalatából okuljanak, ha akarnak.
Pszichodráma csoportok végén bevett gyakorlat az anti-karakterbe bújás.
Milyen nem vagyok? Mi áll tőlem a legtávolabb? Kinek a bőrébe a legnehezebb belebújnom. Nagy tanulás ezt megélni!
A terápiás gyakorlatban, egyes iskolák használnak terápiás történeteket, melyek új nézőpontokat adnak, szimbolikus szinten találva érezzük magunkat tőlük. A görbe tükör mindig elgondolkodtat. Ezért is szeretjük a kabarét, a humoristákat.
Azért írunk, mert ez egy nagyszerű szublimációs lehetőség.
Mert belemehetünk a sutaságokba, s feloldhat a találkozás elfeledett énrészeinkkel.
Bízunk benne, hogy ironikus írásainkat szórakoztatónak találják olvasóink, hogy ezekből beszélgetések, viták keletkeznek, online és offline.
Reméljük, hogy írásainkból új döntések is születnek, hogy általuk megérinthetjük egymást.
Nézz bele, hallgasd meg Kriplifalva történeteit.
S tartsd szem előtt, Bodó bölcs mondását, hogy van kiút Kriplifalváról.