Az életben néha jól jön, ha kísérnek

Nyár van. Pár hete “mindet” lehet. A külvilági korltozások java részét feloldották. Azaz többé-kevésbé a Covid lezárások előtti szabadidős tevékenységeket újra lehet űzni.

Azt tapasztalom, hogy az emberek jelentős része elkezdte habzsolni az életet. Jön-megy, aktívan programozik. Olyan, mintha be akarná pótolni, ami másfél év alatt korlátzva volt. Mindent és gyorsan. Igazi fogyasztói társadalmi szemléletben.

Pedig az elmúlt idő, az összes “elmaradt” program pár hónap alatt nem bepótolható.
Rengetegen kiégés jeleit mutatják, legalábbis fáradtan loholnak programok és újabb programok után.
Érdemes tudomásul vennünk, hogy az élet véges a napok óráinak száma véges, és az élményeink – bár külső tényezők, dolgok, helyek sokmindenhez hozzásegíthetnek – a megéléseink bennünk vannak, akik megéljük őket.

Ezért jevaslom olyan élet élését, amiben a jelenlétet erősítheted magadnak, hogy megéljed: most esik az eső, most kel a fényes Nap, most épp derűs vagy. Most megállhatsz, rácsodálkozhatsz, jelenléttel nyugtázhatod érzéseid, barátaid vagy gyermeked jelenlétét. Úgy, ahogy most van. Most átéled, falak közt, kint a természetben, ahol vagy.
Mindig Most.

Járjuk körül az erősít szót kapcsolati fókusz szemszögéből:
Mert egy szoros kapcsolat felnagyít, felerősít..

A közeli kapcsolatok felerősítenek.
– Mit?
– Felerősítik azt, ami van.
A kapcsolat(aid) tükrében előbb-utóbb magaddal találkozol.
Mert a kapcsolat visszatükröz, (hacsak nem nagyrészt projekció), rád reagál, rád jelez vissza. És a másik reakcióiból magadra láthatsz.
Persze, ha haladóbb vagy önismeretben, vagy csak reflexiókész vagy, akkor a saját reakcióidat is érzékeled, kezdesz tudatossá válni önmagad viselkedésére, visszajelzés nélkül is.

A kapcsolataink reflektívek: azaz az egyik tesz, mond, kifejez valamit, a másik ezt érzékeli és válaszol rá.

Ha “mindenki” hasonlóan reagál rád, vagy ha te különböző emberekre hasonlóan reagálsz, azaz hasonló érzéseket élsz meg, akkor lehet a saját személyiséged lencséjét érdemes tisztítani önismerettel.

A legtöbb ember vágyik arra, hogy a kapcsolataiban elfogadottságot éljen meg, szeressék, elismerjék. S gyakran – titokban- erősen vágyunk arra, hogy a másik ilyeneket tükrözzön vissza, hogy: “igen te jól gondolod”, vagy, “igen te jól tudod”, “igen te jó vagy így ahogy vagy”. Azaz vágyunk a megerősítésre.
A dualitásban (azaz a normál tudatszinteken, hétköznapi tudatállapotainkban) mindennek legelább két oldala van, lehet “pozitív” is, és lehet “negatív” is.
– Azt akarod mondani, hogy a megerősítés is lehet negatív?
– Igen.
Ha a hibáiddal együtt elfogadnak, az önmagában, a személyiségednek megkönnyebbítő, és jó alap a kapcsolatodban. Ugyanakkor, ha a másik a hibáidat, vagy a negatív (nem konstruktív) viselkedésmintáidat dícséri, akkor az -tartós esetben- lefelé húzó, a fejlődést nem segítő tendenciává válhat.
– Mondanál erre nekem egy példát?
– Persze. Ha pl. elmenekülsz otthonról egy kapcsolatba az anyukád gondoskodása elől, ami alapvetően a “ha az étel finom, a gyomrod tele van, akkor minden OK”, azaz főleg étellel való gondoskodásban nyilvánult meg, lehet egy idő után a pároddal is főleg a jó evések lesznek a fókuszban. Vagy másik példa: ha a baráti társaságod kinézett téged, mert dohányoztál, míg ők nem, s “végre” találsz valakit, aki nem piszkál a dohhányzásod miatt, hanem veled együtt dohányzik, az elsőre/egy ideig lehet nagyon megkönnyebbítő, de lehet tartósan neked ez nem lesz jó. Félreértés ne essék, a piszkálás általában nem konstruktív.
– Értem.
– Igazából azt akarom ezzel az egésszel mondani, hogy fontos, hogy a kapcsolat alapja jó legyen – legyen természetes szeretet- idővel úgy is elő fognak jönni, fel fognak erősödni a karakteres vonásaitok. S ezeket úgy fogjátok együtt meghaladni, ha az alap jó, van mire visszakapcsolni, van erős kapocs köztetek. A többi a kommunikáción és a fejlődési kapacitásaitokon múlik.
– De van olyan, meg igazából jó, ha sok hasonlóság van a két ember közt, ugye?
– Persze ez egy alap. Ha pár tényezőben nem lennétek egy szinten, hasonló hozzáállással, akkor nem is tudnátok tartósan kapcsolódni. S a téma szempontjából ami releváns: lehet olyan, hogy valami fejlődéseteket (tartósan) nem szolgáló dologban vagytok társak egymásnak, mert ugyan úgy szeretitek az édességet, vagy hasonlóan nem kedvelitek a meleget, esőt, vagy a nagy társaságot.
– De ez tulajdonképpen rendben van, nem?
– Persze, de ha ezekben van valami karakteres túlzás, akkor van esélyetek arra, hogy ezzel az “élet” szembesítsen majd titeket. Azaz, ha mindketten otthon ülősök vagytok, akkor az lehet cuki, hogy csak olvastok minden este. De elképzelhető, hogy ha emögött pl. szociális szorongás van, akkor tartósan nem lesz gyümölcsöző, hiszen pl. együtt záródtok ki a tágabb életből, együtt lehettek magányosak.
– OK, de ha az egyikük extravertát, és hetente háromszor menne a barátaihoz, míg a másik otthon ülős, az problémás nem?
– Hát ez hozhat dinamikát. De elképzelhető, hogy az egyik szívesen csökkent, a másik meg elég bátor, hogy barátkozzon, aza mindketten nyitnak, szélesedhet a tapasztalatuk. S tulajdonképpen a saját és kapcsolati egyensúlyok megtalálásán múlik. Ami megint a kommunikáció kérdése.

Attól, hogy online vagy, kerüld el, hogy csak befogadó legyél!

Az internet “fogyasztásával az egyik probléma, hogy:
csak fogyasztasz. Olvasol, nézegetsz. Szenzációhajhász szalagcímeket látsz. Rekord ez, rekord az, akár cukiságokról, akár halottak számáról legyen is szó.

Csak fogyasztod a “stream”-et. S az árad, ömlik rád, mint a végtelen folyó, úgy is hívják, hogy hírfolyam… S ott ragadsz. Azán újra visszatérsz, csak ránézel a “faladra”. Közben egyedül vagy. S ha sok dolog jön kívülről, az elkezd összenyomni. Túlterhelődhetsz.

S a lelki túlterhelődésre a “tól sok”-ra az egyik jellemző testi reakció: a nátha. “Torkig vagy” már az egésszel, s észre se veszed, máris elkezd fájni a torkod, folyni az orrod.

Ha náthás vagy, akkor a lelked jelzi, hogy valamiből túl sok van, az a megoldás, ha amiből már lelkileg eleged van, egyszerűen hagyd abba.

Egy kis gond van ezzel: egyedül nehéz lejönni bármi szerről, így az internetről is. Mert magányodban lehet észre se veszed, hogy bepörögtél.

Segítőként sokszor mondjuk azt, hogy “az emberi kapcsolatokban sérülünk, s csak az emberi kapcsolatok által fejlődhetünk ki a sérüléseinkből”.

Hogyan használjuk ezen tapasztalati tényt a “home office/home school/házi karantén” időszakában?

Mi a megoldás?

Azt, hogy ha egyedül fogyasztod az online “tartalmakat” az nem csak az érzelmi túlterhelődés miatt betegíthet meg, hanem azért, mert a negatív gondolataid egymást kezdik erősíteni, beszűkítenek.

Megoldás, mint annyiszor máskor is: beszélgess!

Kivel? Elsőre barátokkal. Hívd fel őket. Egyezzetek meg, hogy nem csak a lehúzó megéléseitekről fogtok beszélni, hanem azt is megosztjátok, ami jó most. A legkisebb apróságokat. Például a hóesést, vagy egy a lakástakarítás során megtalált kedves tárgyat, vagy egy könyvolvasás élményedet, amit végre elkezdtél. Vagy egy lélekemelő hanganyagot, vagy éppen videót. S ne csak megosszad a linkjét, hanem írj hozzá személyes ajánlót, avyg TÉNYLEG HÍVD FEL A BARÁTOD, s AJÁNLJAD NEKI SZÓBAN! Vagy hívj fel valaki ismerőst, akivel régen találkoztál, s beszélj vele egy közös élményedről, hogy az neked milyen jól esett…

S ha ezek nem elegendőek, még mindig nyomott vagy, vagy tétova, írj önsegítőcsoportba, vagy kérj online beszélgetést valamely szimpatikus segítőtöl. Én is elérhető vagyok! 🙂 https://kiserlek.hu/kapcsolodj/

Bár a segítők is hasonló külső környezetben vannak, ránk is hat a világhelyzet, mégis begyakoroltuk, hogy úgy figyeljünk, hogy az, aki hozzánk beszél meg tudjon nyílni, a saját erőforrásaihoz tudjon kapcsolódni. Már a kibeszélés is segít, könnyít a lelkeden. S nem egy falnak beszélsz, hanem interakcióban vagy.
S az interakció korrekcióra ad lehetőséget. Mert visszakérdezünk, mert tágítjuk a nézőpontodat, egyszerűen tágabb perspektívában tudod a beszélgetés során, és utána látni a megéléseidet. Hogy igen ez van, és igen a megélésedet alakíthatod általa.

Szóval beszélgessetek! Gyere és beszélgessünk!

Mit jelent az önismeretben a kísérés?

Azt, hogy ha kéred, és amiben kéred a kísérőd melléd szegődik.
Nem mondja meg a “tutit”, mert az nem lenne a te igazad.
Nem mondja meg, hogy mit csinálj, mert lehet, neked az pont nem passzol, nem lehetséges.
Ez egyszerű, és triviális. Bizonyos emberek azt mondják, hogy igen ez jó, az emberek másik része, úgy gondolom, hogy a többsége tudattalanul azt várja, hogy iránymutatást kapjon, hogy megmondják neki, merre jó menni.

Szóval hakéred melléd szegődik, és abban támogat, ami a te utad. Hogy felfedezd, hogy kapj támpontokat.

Márton így kísér.

Írj nekem:

Magány = nem tudom elmondani, ami bennem van.

Önismereti tény, hogy az önsegítő könyvek keveset érnek,
ha célod egy teljesebb élet.

Miért? Mert a saját szemüvegeden keresztül látod az életed,
egy-egy könyv elindít gondolatodat, de a karaktered fogja maradsz.

Emberként karakteresen válaszolunk:
– bármit tapasztalunk kívülről,
– bármi is jelenik meg belül.
Az egyszemélyes nézőpont mindig torz tükör.

Ezt mondja a pszichológia, ezt erősítik a mély meditációs elvonulások.

Elég, ha naplót írsz, s pár év múlva előveszed a megsárgult lapokat.
Ismerősek a történetek, ma is hasonlót élsz,
Tán más arcok vesznek körül, mégis valami mélyen hasonló,
Jó esetben emelkedik a spirál.

Magány = nem tudom elmondani ami bennem van.

Kapcsolat = ahol face-to-face visszajelzéseket kapunk.
Eleinte ez terápiás vagy önismereti csoporton indul meg, ahol biztonságos a közeg,
Aztán tágul a kör: barátaid közt is kevesebb maszkot viselsz.
Mersz megosztani magadból, és másokra is mélyebben figyelsz.

Az előző hetekben az élet – kapcsolatok, beszélgetéseink során feltette nekem a kérdést:
Igazán merre is megyek? Merre is megyünk?

Önismereti mentorként tevékenykedem, kiscsoportokat vezetek, adminisztrátori feladatokat viszünk több közösségben, így azok internetes szerveződéseiben is:
http://heartsmap.org/ , https://www.facebook.com/Mentorformen stb.

Ismerős?

S most egy új admin felületet kaptam egy új e-mail fiókhoz. A neve is elgondolkoztatott:  nonstopnet.org

Sokan a neten “élnek”. Élet-e ez? Milyen élet ez?

Virtuális. A napokban a ház előtt láttam, h a padkaszegélyen összeállt a sok lehullott levél és a fűcsomók. Csúnya volt.
Lementem és kikapáltam.
Szép lett, jó volt dolgozni. Öröm volt fogni a szerszámot, érezni az izmaimat, s a végén látnom a munkám gyümölcsét.

Gondolkodj el:
Mikor élvezted utoljára a munkád gyümölcsét, kézzelfogható gyümölcsét?

Tégy ezért, és keress reális kapcsolatokat!