Járjuk körül az erősít szót kapcsolati fókusz szemszögéből:
Mert egy szoros kapcsolat felnagyít, felerősít..

A közeli kapcsolatok felerősítenek.
– Mit?
– Felerősítik azt, ami van.
A kapcsolat(aid) tükrében előbb-utóbb magaddal találkozol.
Mert a kapcsolat visszatükröz, (hacsak nem nagyrészt projekció), rád reagál, rád jelez vissza. És a másik reakcióiból magadra láthatsz.
Persze, ha haladóbb vagy önismeretben, vagy csak reflexiókész vagy, akkor a saját reakcióidat is érzékeled, kezdesz tudatossá válni önmagad viselkedésére, visszajelzés nélkül is.

A kapcsolataink reflektívek: azaz az egyik tesz, mond, kifejez valamit, a másik ezt érzékeli és válaszol rá.

Ha „mindenki” hasonlóan reagál rád, vagy ha te különböző emberekre hasonlóan reagálsz, azaz hasonló érzéseket élsz meg, akkor lehet a saját személyiséged lencséjét érdemes tisztítani önismerettel.

A legtöbb ember vágyik arra, hogy a kapcsolataiban elfogadottságot éljen meg, szeressék, elismerjék. S gyakran – titokban- erősen vágyunk arra, hogy a másik ilyeneket tükrözzön vissza, hogy: „igen te jól gondolod”, vagy, „igen te jól tudod”, „igen te jó vagy így ahogy vagy”. Azaz vágyunk a megerősítésre.
A dualitásban (azaz a normál tudatszinteken, hétköznapi tudatállapotainkban) mindennek legelább két oldala van, lehet „pozitív” is, és lehet „negatív” is.
– Azt akarod mondani, hogy a megerősítés is lehet negatív?
– Igen.
Ha a hibáiddal együtt elfogadnak, az önmagában, a személyiségednek megkönnyebbítő, és jó alap a kapcsolatodban. Ugyanakkor, ha a másik a hibáidat, vagy a negatív (nem konstruktív) viselkedésmintáidat dícséri, akkor az -tartós esetben- lefelé húzó, a fejlődést nem segítő tendenciává válhat.
– Mondanál erre nekem egy példát?
– Persze. Ha pl. elmenekülsz otthonról egy kapcsolatba az anyukád gondoskodása elől, ami alapvetően a „ha az étel finom, a gyomrod tele van, akkor minden OK”, azaz főleg étellel való gondoskodásban nyilvánult meg, lehet egy idő után a pároddal is főleg a jó evések lesznek a fókuszban. Vagy másik példa: ha a baráti társaságod kinézett téged, mert dohányoztál, míg ők nem, s „végre” találsz valakit, aki nem piszkál a dohhányzásod miatt, hanem veled együtt dohányzik, az elsőre/egy ideig lehet nagyon megkönnyebbítő, de lehet tartósan neked ez nem lesz jó. Félreértés ne essék, a piszkálás általában nem konstruktív.
– Értem.
– Igazából azt akarom ezzel az egésszel mondani, hogy fontos, hogy a kapcsolat alapja jó legyen – legyen természetes szeretet- idővel úgy is elő fognak jönni, fel fognak erősödni a karakteres vonásaitok. S ezeket úgy fogjátok együtt meghaladni, ha az alap jó, van mire visszakapcsolni, van erős kapocs köztetek. A többi a kommunikáción és a fejlődési kapacitásaitokon múlik.
– De van olyan, meg igazából jó, ha sok hasonlóság van a két ember közt, ugye?
– Persze ez egy alap. Ha pár tényezőben nem lennétek egy szinten, hasonló hozzáállással, akkor nem is tudnátok tartósan kapcsolódni. S a téma szempontjából ami releváns: lehet olyan, hogy valami fejlődéseteket (tartósan) nem szolgáló dologban vagytok társak egymásnak, mert ugyan úgy szeretitek az édességet, vagy hasonlóan nem kedvelitek a meleget, esőt, vagy a nagy társaságot.
– De ez tulajdonképpen rendben van, nem?
– Persze, de ha ezekben van valami karakteres túlzás, akkor van esélyetek arra, hogy ezzel az „élet” szembesítsen majd titeket. Azaz, ha mindketten otthon ülősök vagytok, akkor az lehet cuki, hogy csak olvastok minden este. De elképzelhető, hogy ha emögött pl. szociális szorongás van, akkor tartósan nem lesz gyümölcsöző, hiszen pl. együtt záródtok ki a tágabb életből, együtt lehettek magányosak.
– OK, de ha az egyikük extravertát, és hetente háromszor menne a barátaihoz, míg a másik otthon ülős, az problémás nem?
– Hát ez hozhat dinamikát. De elképzelhető, hogy az egyik szívesen csökkent, a másik meg elég bátor, hogy barátkozzon, aza mindketten nyitnak, szélesedhet a tapasztalatuk. S tulajdonképpen a saját és kapcsolati egyensúlyok megtalálásán múlik. Ami megint a kommunikáció kérdése.