Párkapcsolat támogatás – Páros coaching
A párkapcsolatunk minősége erőteljesen hat az életünk több területére. Az egyéni folyamatok mellett ezért kiemelt figyelemmel dolgozom párokkal is.
Kapcsolataink megannyi élmény forrásai. A korábbi tapasztalataink, a különféle hozott mintáink ott működnek bennünk, s ezek leggyakrabban a szoros kapcsolatainkban triggerelődnek. A párok megéléseinek különbözőségei, számtalanszor okoznak feszültségeket. Tekintve, hogy szinte senki nem tanul kapcsolati kommunikációt, a párok helyzetei és megélései számtalanszor maradnak valódi feloldás nélkül. Ilyen esetben páros ülések segíthetnek tisztázáshoz.
A párkapcsolatok élete és fejlődése során vannak természetes fázisok, amiket csak nyílt kommunikációval lehet megerősödve túlhaladni. Ezek mellett az élet speciális kihívásokat is hoz.
Hosszabb párkapcsolatokban levő legfőbb okok, melyek feloldásához külső segítség lehet szükséges:
– eltávolodás (a szeretet csökkenése vagy egyéb ok miatt)
– visszahúzódás, távolság megjelenése
– elfejlődés
Ezen fenti okokkal leggyakrabban kézenfogva járnak a felhalmozódott, egymásra rakódott feloldatlan sérelmek.
„Mindig jobb kitenni valamit az asztalra, ami belülről nyom, mintsem várni, hogy majd idővel megoldódik.„
Párokkal levő munkám során használt szemléletek:
– Integrál megközelítés
– Mészáros Ádám féle mediáció alapú pár coaching
– Harville Hendrix párterapeuta szemlélete
– Gottmam házaspár párterápiás megközelítése
Az Integrál szemlélet az alap, hiszen az elérhető legteljesebb megközelítés. Tekintetbe vesszük az egyének személyes megéléseit: érzés és gondolati világát, meggyőződéseit. Rátekintünk a viselkedési megnyilvánulásokra. Fontosak a kapcsolati egymásra hatások, és mindezt tágabb társadalmi és kulturális kontextusban értjük meg.
A párokkal való munkám meghatározó gyakorlati eszközrendszerét a Mészáros Ádám által alapított Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézet által kidolgozott rendszer, és itt szerzett végzettségem adja.
Ez a módszer egyszerű és hatékony. A párkapcsolat dinamikájának, önmagunknak, reakcióinknak a tudatosításával és megértésével indul. Segít felismerni a döntéseink, viselkedésünk hátterét. sajátos kommunikációs eszközöket ad sérelmeink elsimításához és jobban működő új kapcsolati életetek felépítéséről szól.
Az első alkalommal a pár mindkét tagja részletesen elmondja igényeit, s feltárjuk az aktuális dinamikát.
Meg (és végig) hallgatjátok egymást. Megvizsgáljuk a helyzetet, az eltávolodás okait. Áttekintjük azt is, hogy ki mit vállal a kapcsolatukért.
A párkapcsolat jobbítását otthoni gyakorlati házi feladatok támogatják.
Az alkalmakon dolgozunk módszeres empátiával, hogy a megértés mellett az empátia erősödhessen, s a kapcsolatban ténylegesen meglássátok egymást.
Az elvégzett írásos és gyakorlati feladatok a további beszélgetések alapjául szolgálnak, ezek fontosak a kapcsolatotok jobbításához.
Jelentkezz be:
kiserlek.hu@gmail.com
Az alkalmak hossza 100 perc. Díja: 30 000 Ft/alkalom