„Fontos a véleményed!”
”Kikérem a véleményed.”
„Teszek rá, mit mondott!”
Véleményformáló médiaszereplő.
Közvélemény.
A véleményekkel tele van a padlás.

Vajon hogyan kapcsolódnak ezek a szavak, fogalmak?
Vajon mit keres a (köz)vélemény egy önismereti témájú oldalon?

A vélemény nyelvtanilag, szóalak szerint a „vél” igén alapul, a „vélelem”-ből fakad.

„Én úgy vélem, hogy ő ilyen, …. az a dolog meg olyan”. „Péter megbízható, Zsolt bizonytalan.”

Aki vél, az kevéssé bizonyos az észlelésében, tudásában, intuíciójában.

„A bíróságon, az ügyészség, a vád vélelmezi, hogy a tettes az elkövetés pillanatában tisztában volt tettének következményeivel.”
Az is megfigyelhető, hogy valaki az “úgy gondolom…” helyett választékosságból használja az “úgy vélem”-et.
A véleményt általában külső nézőpontból fogalmazzuk meg.

Rengeteg energia megy el a vélelmezéssel, címkézéssel.

„Ez undorító!” „A Pestiek mind…”,„az amerikaiak…”

Miért vélekedünk, ítélünk, címkézünk?

Ha ezt ennyit gyakoroljuk, akkor bizonyosan van valami alapja.
Egy sokszínű világban temérdek külső dologgal, eseménnyel, élethelyzettel találkozunk. Ha történelmi léptékben tekintjük, akkor láthatjuk, hogy az iparosodás előtti hagyományos paraszti életközösségekben, száz évvel ezelőtt, vagy akár csak 50-60 éve, radikálisan kevesebb információ, hatás érte az akkor élő embereket, nagyszüleinket, dédszüleinket. A legtöbb dolog, amivel találkoztak, az ismert volt számukra. A család, a rokonság, a közösség, a föld, …

Manapság ezer hír, információ, ismeretlen emberek és hatások között találjuk magunkat. Honti László által megfogalmazott  „Társas identitás fejlődés modellje”, amit a ‘KapcsolatDinamika’ részletez. Megfogalmazza, hogy az emberi lényünk az őt körülvevő világra és társas helyzetekre erősen reagál, azok számottevően hatnak rá.
Ha ismerős helyzetekben vagy, ha ismered környezetem reakcióit, akkor valamifajta biztonságot élsz át, lelkileg ki tudsz nyugodni.
Ellenben, ha idegen közeg vesz körül, ha senkit nem ismersz az új városnegyedben, vagy a Távol-Keleti országban tett utazás során, akkor az egy feszültebb belső állapotot indukál. Az esti séta végén, az ismeretlen környéken már alig várod, hogy találkozz a barátaiddal, akiket ismersz, vagy hogy hazaérj az otthonomba.

Az elme egyik funkciója a címkézés: „ez ismerős”, „ez biztonságos”, „ez meredek”. Az elme állandóan összehasonlít – a múltbéli tapasztalatokkal – értékel, véleményez.
Ez a funkciója alapvető, s addig, amíg ez életünk, közegünk biztonságos, vagy nem biztonságos módját állapítja meg, addig nagyon is fontos.
A kihívások akkor kezdődnek, amikor fejlődésbe kezdünk – elvileg a tudatosság nem tud nem fejlődni, illetve ha stagnál, ha száz százalékban a szokásaink vezérelnek és a rutinunkba ragadunk, az gyakorlatilag nem élet.
Fejlődni annyit jelent: meghaladni a korábbi önmagamat, viselkedésben, érzésekben, attitűdben.

A délelőtt volt tudatosság néha már nem elegendő a délután problémáinak megoldásához.

C.G.Jung:

Ha nem a túlélésünk függ tőle, akkor az örökös véleményezés rengeteg figyelmet visz el, energiát emészt.

Gyakorlat: 
fél napon keresztül figyeld meg az elmédet: mennyit véleményezel ítélkezel az emberekről, a közlekedésről, a politikáról, az időjárásról, vagy önmagadról. „Csípős szél volt, alig vártam, hogy a házhoz érjek.” Pedig a szél csak szél, fúj, jön-megy. S az eső sem büntetésből esik.
Szentelj egy fél napot a véleményezéseid megfigyelésének. S ha jól csinálod, s rajtakapod magad…: hagyj fel az öncímkézéssel, az önítélettel. Könnyebb lesz.
Folytatása következik