Ne vonatkoztass el! Mindig vonatkoztass! – Ez egy cím.
Onnan indult a gondolatmenetem, hogy akartam írni egy posztot:
Ha a napsütés tesz önfeledté, de ha elmegy a Nap, akkor a hangulatod is lehanyatlik…akkor az nem volt teljes, ideje valami belső egyensúlyt találni.
Márton
Aztán: Arra gondoltam, hogy ha csak ennyit írok, akkor az rossz visszhangra fog találni, hiszen a legtöbb ismerősöm pont, hogy örül, megkönnyebbült, hogy elment a 40 fokos rekkenő meleg. Az igazat megvallva én is megkönnyebbültem, hogy jött ez a frissitő zivatar vasárnap, s a 31fokos lakást visszahűtötte a huzat 24-re. Node, én másból jövök, nekem nagyobb kör hozta be ezt a mondatot. Görög országban voltunk, egy hetet. Egy belföldi falvas övezetben a Pelion félszigeten. A kert végében, három kerthez “tartozó” öböl, a házhoz is csak 3 km-es földút vezet, olajfaligeteken át.
Szóval igazán megnyugtató volt a tér és a környezet. És mosolygósak, mosolygósan természetes görög emberek a közeli faluban. A félsziget másik oldalán az Égei-tengeri starandon, pedig játszó gyerekek, türkizen hullámzó tenger, nyugodt kávézók, fotózkodó emberek. Más írásjegyek a feliratokon, szokatlan dolgok, pl. igazi “kő palá”-ból készült háztetők lépten-nyomon.
S hazaérve, a sok újszerű élmény után, saját ágyban alvás után mégis nyomottnak érzetem a hangulatomat. Ekkor jött a monda: “Ha a napsütés tesz önfeledté, s ha elmegy a nap, akkor a hangulatod is lehanyatlik… akkor az nem volt teljes, ideje valami belső egyensúlyt találni!”
S hogy jön a vonakoztatás?! “Ne vonatkoztass el! Mindig vonatkoztass!” Egy mondat, egy élmény, egy felismerés – a duális világban – legtöbbször relatív. Ha te épp megkönnyebbülsz, hogy elment az extrém meleg, s végre a Nap sem süt, akkor, ha valaki a Nap és a hangulat összefüggéseiről ír, lehet ellenállást vált ki belőled, hisz te pont mást élsz meg.
Szóval lásd az élményed hogyan illeszkedik a “környezetedbe”, ahol megosztod.
Mi lesz miután megismerkedünk? Az instant netes ismerkedés torzító hatásai.
‘Ping’, ‘ping’. Igen, nem. “Te tetszel!” “Te nem jössz be.”
A technika modern vívmányai könnyű lehetőséget ígérnek az ismerkedésre. Lassan elég, ha otthon ülsz, s gyorsan találhatsz magadnak kalandot, pasit, ismerkedni vágyót. Ha ezt egy kávézóban teszed, akár egyből randizhatsz is a kiszemelteddel. A Tinder segít abban, hogy a csalódást, a visszautasítást – legalábbis a kapcsolatfelvétel bevezető fázisában elkerüld. Csak azzal kapcsol össze, akivel kölcsönös a szimpátia.
Ismerősi köreinkben gyakran elhangzik, a megismerkedés után, hogy a friss partner továbbra is ott van a netes randi felületen. Több vasat tart a tűzben, illetve hiába vagytok együtt, szükségét érzi, hogy másoktól -továbbra is- sok visszajelzést szerezzen.
Mi van e mögött? Gyakran pszichés függés, ami sok esetben mély személyiség hiányokon alapszik. A pszichés függés gyorsan kialakul, ezt tudjuk a kognitív és viselkedés terápiás ismereteinkből. A közelmúltban olvashattunk egy példát google szemüveg alkoholfüggőségnél erősebb hatásáról itt. Ha egy cselekvésedre pozitív választ kapsz, jó érzéseket élsz át. Ha ez többször ismétlődik, megerősödik benned az összefüggés, egyre többször fogod megtenni. Van, ami gyermekkorban vésődik be, és felnőtt korban is hasonlóan működünk.
„Igen-igen, nem-nem.”
Egy reális kapcsolatban, és az élet sok területén szükséges döntéseket hoznunk. Igent mondani valamire, egy programra, egy felkérésre egy munkára. Nemet mondani valamire, egy programra, negatív kritikára, egy kellemetlen közeledésre.
Mekkora ereje és súlya van az igenednek, ha nem mondasz soha nemet?!
Sai Maa
A neten könnyű nemet mondani. A realitás ennél komplexebb. A net az arctalanabb, még az arckönyv is. Mert lehet ignorálni, nem foglalkozni egy kéréssel, egy személlyel. S ezt könnyen meg is magyarázhatód utólag pl. “nem vettem észre, hogy írtál”. És ezt könnyen elfogadja a másik, hiszen tapasztalatból tudja, hogy tényleg van, hogy egy-egy értesítés eltűnik a virtuális valóságban. De egy realis kapcsolatban, ha rendre elfordulsz, ha a másik szól hozzád, kér, vagy mond valamit, akkor gyorsan vége lehet a kapcsolatnak.
Emberi alapigény, hogy figyeljenek ránk, hogy hallgassanak meg, hogy érintést kérünk, hogy tiszteljék a határainkat.
A neten -látszólag- figyelmet kapunk. Likeolják az írásunkat? Hány ember jelez ránk pozitívan? stb. Fokuszáljunk a társkeresésre!
Gondolj bele, napi 10-20-30-100 pozitív visszajelzést adnak. Ennyi pozitív, elismerést kapsz napokon, heteken át. Ennyien jeleznek rád, hogy tetszel nekik. … Levelezel néhány kölcsönösen szimpi emberrel. Aztán összejössz a csillogószemű édes hölggyel, vagy a gavallér férfifel.
A legtöbb gyorsan felfedezhető dolog, ami neked egy kapcsolatban fontos– passzol. … Telik az idő, már együtt is laktok. – Vajon mennyi pozitív elismerést kapsz tőle naponta? Megköszöni, hogy bevásároltál, hogy gondoltál rá amikor meglepetést szereztél egy apró gesztussal. – Vajon te mennyi pozitív elismerést adsz neki? Lehet-e annyit, mint a Tinderen? A választ rád bízom.
Teljesen normális, hogy vannak dolgok, amik nem pozitívak a másik jellemében, vagy nehezen érthetők számodra a viselkedésében. Ezek addig, amíg “csak jártok”, van, hogy fel sem tűnnek. Együttélés során aztán pár dolog természetszerűleg előbukkan. Van, ami neked nehéz, s van, ami neki nehéz veled. – Merre mozdulsz ekkor? – Visszasírod a régi szerelmedet? – “Vele minden jó volt.” {akkor miért lett vége?!} – Visszavágysz oda, amikor napi 50 pozitív elismerést kaptál? – lehet újra felregisztrálsz a társkeresőre…
A másik út, hogy elfogadod, hogy két ember közt vannak különbségek, vannak nézeteltérések. Van, amin csiszolódtok, és kommunikációval megoldjátok, és van, ami tartósan megmarad.
A kapcsolatkezelés magasfoka, amikor elfogadod a másik embert, akkor is, ha nem értesz vele egyet egy konfliktus során
Mi lenne, ha e cikkhez te írnál konklúziót? Gondold tovább, írj kommentet!
A kapcsolatomban, a kapcsolataimban vannak olyan “fontoságaim”, amik ha megvannak működik, működhet a kapcsolat. Mint a fáknak a gyökerei.
Minden fának vannak fő gyökerei, és vannak kisebb gyökerei. Ha a fő gyökereket elvágod, kiszárad, meghal a fa. Ugyan így, ha megnézed vannak fontos szükségleteid, elvárásaid, amik ha tartósan nem teljesülnek a kapcsolatodban, akkor az könnyen elhal. Erre világított rá Singer Magdi, a Válás és újjászületés tréningjén.
Hamarosan kifejtem!
Addig gondold végig: a korábbi kapcsolataidban mi volt az, ami szükséges volt hogy jól legyetek benne. Lehet, hogy csak akkor vetted észre, hogy ez fontos, amikor elmúlt, kihűlt a kapcsolatodból…
– Mi az, hogy megosztás? – Oszd meg és uralkodj! Ilyesmi? – A megosztást az önismereti fogalomtárban a belső, személyes dolgok kifejezésére használjuk. Megosztom, ami bennem van. Az érzéseimet, a megéléseimet. Megosztom, hogy mi van az életemben, hogyan érint személyesen valami, amit láttam, tapasztaltam, stb. – A megosztás biztos könnyű. Mindenki tudja ezt. – Másként tapasztalom. Sokan tartanak különféle csoportokat, vannak profik és vannak olyanok, akiknek nincsen pszichológiai háttérismeretük, vagy elegendő tudásuk arra, hogy pl. egy megosztást tartsanak a csoport folyamán, vagy éppen a végén. – Hát ilyent én is tapasztaltam. Elmondtam, hogy mit éltem meg egy bodywork gyakorlaton, majd a társam, akivel együtt dolgoztunk, azt mondta, hogy az nem is úgy volt. Összezavart, cikinek éreztem magam a többiek előtt. – Igen, ilyesmiket hallok számtalanszor. – S, hogyan kellene jól csinálni? – A megosztás így néz ki: “Én azt éltem meg, hogy…” Ez rólad, a megélőről szól. Elvitathatatlan, hogy te akkor azt élted meg. Más, meg mást. Nincs jó, vagy rossz megélés, átélés van, saját tapasztalat szerzés. Egyikünk személyes átélése se nem jobb, se nem igazabb, mint a másikunké. Azért, hogy a megosztás tiszta legyen, a csoportvezető felelős. Neki kell mederben tartani ezt. S a szabályos keretek közt tartott megosztások megerősítenek, mások élményeinek meghallgatása, pedig tágítja a tudatodat.
A Gottman Intézet munkásságára a Recallhealing képzéseken hívták fel a figyelmemet. Jó eszközöket vettem át munkáikból, amiket a hétköznapokban aktívan használok és pároknak tartott konzultációkba is beépítettem.
„Fontos a véleményed!” ”Kikérem a véleményed.” „Teszek rá, mit mondott!” Véleményformáló médiaszereplő. Közvélemény. A véleményekkel tele van a padlás.
Vajon hogyan kapcsolódnak ezek a szavak, fogalmak? Vajon mit keres a (köz)vélemény egy önismereti témájú oldalon?
A vélemény nyelvtanilag, szóalak szerint a „vél” igén alapul, a „vélelem”-ből fakad.
„Én úgy vélem, hogy ő ilyen, …. az a dolog meg olyan”. „Péter megbízható, Zsolt bizonytalan.”
Aki vél, az kevéssé bizonyos az észlelésében, tudásában, intuíciójában.
„A bíróságon, az ügyészség, a vád vélelmezi, hogy a tettes az elkövetés pillanatában tisztában volt tettének következményeivel.” Az is megfigyelhető, hogy valaki az “úgy gondolom…” helyett választékosságból használja az “úgy vélem”-et. A véleményt általában külső nézőpontból fogalmazzuk meg.
Rengeteg energia megy el a vélelmezéssel, címkézéssel.
„Ez undorító!” „A Pestiek mind…”,„az amerikaiak…”
Miért vélekedünk, ítélünk, címkézünk?
Ha ezt ennyit gyakoroljuk, akkor bizonyosan van valami alapja. Egy sokszínű világban temérdek külső dologgal, eseménnyel, élethelyzettel találkozunk. Ha történelmi léptékben tekintjük, akkor láthatjuk, hogy az iparosodás előtti hagyományos paraszti életközösségekben, száz évvel ezelőtt, vagy akár csak 50-60 éve, radikálisan kevesebb információ, hatás érte az akkor élő embereket, nagyszüleinket, dédszüleinket. A legtöbb dolog, amivel találkoztak, az ismert volt számukra. A család, a rokonság, a közösség, a föld, …
Manapság ezer hír, információ, ismeretlen emberek és hatások között találjuk magunkat. Honti László által megfogalmazott „Társas identitás fejlődés modellje”, amit a ‘KapcsolatDinamika’ részletez. Megfogalmazza, hogy az emberi lényünk az őt körülvevő világra és társas helyzetekre erősen reagál, azok számottevően hatnak rá. Ha ismerős helyzetekben vagy, ha ismered környezetem reakcióit, akkor valamifajta biztonságot élsz át, lelkileg ki tudsz nyugodni. Ellenben, ha idegen közeg vesz körül, ha senkit nem ismersz az új városnegyedben, vagy a Távol-Keleti országban tett utazás során, akkor az egy feszültebb belső állapotot indukál. Az esti séta végén, az ismeretlen környéken már alig várod, hogy találkozz a barátaiddal, akiket ismersz, vagy hogy hazaérj az otthonomba.
Az elme egyik funkciója a címkézés: „ez ismerős”, „ez biztonságos”, „ez meredek”. Az elme állandóan összehasonlít – a múltbéli tapasztalatokkal – értékel, véleményez. Ez a funkciója alapvető, s addig, amíg ez életünk, közegünk biztonságos, vagy nem biztonságos módját állapítja meg, addig nagyon is fontos. A kihívások akkor kezdődnek, amikor fejlődésbe kezdünk – elvileg a tudatosság nem tud nem fejlődni, illetve ha stagnál, ha száz százalékban a szokásaink vezérelnek és a rutinunkba ragadunk, az gyakorlatilag nem élet. Fejlődni annyit jelent: meghaladni a korábbi önmagamat, viselkedésben, érzésekben, attitűdben.
A délelőtt volt tudatosság néha már nem elegendő a délután problémáinak megoldásához.
C.G.Jung:
Ha nem a túlélésünk függ tőle, akkor az örökös véleményezés rengeteg figyelmet visz el, energiát emészt.
Gyakorlat: fél napon keresztül figyeld meg az elmédet: mennyit véleményezel ítélkezel az emberekről, a közlekedésről, a politikáról, az időjárásról, vagy önmagadról. „Csípős szél volt, alig vártam, hogy a házhoz érjek.” Pedig a szél csak szél, fúj, jön-megy. S az eső sem büntetésből esik. Szentelj egy fél napot a véleményezéseid megfigyelésének. S ha jól csinálod, s rajtakapod magad…: hagyj fel az öncímkézéssel, az önítélettel. Könnyebb lesz. Folytatása következik
A játszma fogalmát elterjedten használjuk a köznyelvben, arra, ha valakik ugráltatják, lelkileg rángatják egymást, ha kívülről azt látjuk, hogy fájdalmas érzések felé mennek barátaink, ismerőseink, ha olyan megéléseket látunk, ahol, mintha a benne levő egyik-másik résztvevőnek nem lenne választási lehetősége, s közben rosszul érzi magát.
A játszma fogalmát a Tranzakcióanalzís pszichológiai iskola vezette be, definíciója:
A játszma kiegészítő, rejtett tranzakciók folyamatos sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad.
E. Berne a fenti definíciót az idők során tartalmilag kibővítette: A játszma azzal indul, hogy az indító fél kiveti a Horgot (H) és az beleakad a másik fél egy Gyenge Pontjába (GyP). Ha nem akad bele, legyen a Horog bármilyen rafinált, nem lesz belőle játszma. A másik fél erre Válaszol (V), mégpedig úgy, hogy ráharap a csalira, anélkül, hogy észrevenné a Horgot. Erre jön az első fél következő lépése, az Átváltás (Á): a drámaháromszög valamelyik oldala mentén elmozdulva hirtelen szerepet vált. Amikor a másik fél ezzel Szembesül (Sz), megáll, megakad, és az egészből nem ért semmit: nem tudja, hogy történhetett ez meg vele (már megint, életében sokadszor). Ezen a ponton mindkét fél besöpri a maga Nyereségét, ami nem más, mint az életpozíció, illetve a sorskönyv megerősítése: „Lám, tényleg igaz, hogy…, hülye vagyok, alkalmatlan vagyok stb.”
Fontos tudnunk, hogy a játszmákat játszó felek nincsenek tudatában, hogy éppen játszmában vannak. Az egyes „pszichologizáló körökben” fellelhető odamondogatás, pl.: „ne játszmázzál velem” teljesen értelmetlen, mert amit tudattalanul csinálunk, az egy racionális kéréssel nem feloldható.
Nézzük meg ezt a kérdést másik nézőpontból!
Miért jó a játszma? (!)
A játszma az életünk megélésének, az időstrukturálásunknak egyik lehetséges módja. Ezt részletesen a TA izgalmas alkalmazása az időstrukturálás modellje írja le. Berne a pszichológiai szempontból adható és szerezhető sztrókok (kapcsolati történések, egymásnak adott impulzusok) szempontjából osztályozza az emberek társas időtöltésének módozatait, s az ezekkel eltöltött idő hosszát vizsgálja. Az időstrukturálás fajtáinak definíciói: > Visszahúzódás: az egyén nem kapcsolódik másokhoz, így a kapcsolódás lehetséges örömeit és kockázatát is elkerüli.
> Rítus: gyakorlása olyan tevékenység, amely jól be van járatva, s előre programozott sztrókcsere történik, pl. szokások gyakorlása, ezek általában kulturális programozottságúak.
> Időtöltés: félrituális keretek közt zajló egyszerű interakciók, pl. partik, laza felszínes ismerkedés.
> Tevékenység: valamely megfogalmazott cél felé történő cselekvések. A kapcsolódások, sztrókcsere a célok érdekében zajlik.
> Játszma: nem nyílt motívumok által vezérelt, hanem tudattalan, erős érzelmeket megmozgató tranzakciók, jól érzékelhető kimenet felé halad, gyakran ismétlődik. A végén a résztvevőik negatív érzésekben vannak.
> Intimitás: a korábbi strukturálástól eltérő minőségű tevékenység, nyíltság, őszinteség, közvetlen szrtókcsere.
Az időstrukturálásnál a tevékenységek pszichológiai oldalát nézzük, nem magát a cselekvést. Azaz egy projekt végzése közben is élhetünk meg játszmát, míg munkahelyi kapcsolat is lehet bizalmas és intim.
Rítusszerűen kapcsolódni bárkivel tudunk, aki pl. egy közösségbe jár velünk. Időt tölteni ismerősökkel, haverokkal is lehet. A játszma közeli kapcsolatokban a gyakori jelenség, akivel lazábban vagyunk, könnyebben kihátrál, ha játszmára hívjuk. Lássuk meg, hogy aki, valamely belső attitűdje miatt nem képes mély és intim kapcsolódásra, az gyakran fog játszmás helyzetbe kerülni. Ez a maximum, amit el tud érni aktuálisan, és itt már jó erős érzéseket tud megélni, még ha azok gyakran fájdalmasak is.
Ha az egyén tudatossága tágul, személyisége érik, akkor játszmái kevésbé durvák, kisebb fájdalommal fognak járni. Ha ezeket felismeri, felismeri az énállapotokat, amiket a játszma lepörgése végén megél, az jó lehetőség azok mögöttes tartalmainak önismereti munkával való feltárására. Egyik jó eszköz erre a kognitív és viselkedésterápia, mely a negatív attitüdök, és mély sémák átírásával segíti a klienseket.
Nagyszerű játszmaleírásokat találhatsz Eric Berne: Emberi játszmák c. Magyarországon 1984 óta többször kiadott könyvében.
“Aki felismeri, hogy téved, már nem téved akkorát”, idézet nyomán: Aki felismeri, hogy játszmákat él meg, annak közel a lehetőség, hogy tartalmasabb életet éljen. Források: – Járó Katalin és mtsai (2011): Játszmák nélkül, Budapest, Háttér kiadó – Transactional Analysis 3: gimmicks
– Benne vagy-e az életedben? – Persze, hogy benne vagyok! – Miből tudod, hogy benne vagy? – … hát ez az életem, ki lenne benne, ha én nem… – Benne lenni azt jelenti, hogy: érzel, gondolkozol, cselekszel. A Tranzakcióanalízis (pszichológiai iskola) azt mondja, hogy az egészséges élethez hozzá tartozik, hogy áramlanak az érzések, váltakoznak bennünk. Öröm, bánat, szeretet, harag…félelem. Ezek az alap, autentikus érzések finoman hullámoznak. Megéled őket, nap, mint nap. Tudod, hogy érzések, tudod, hogy jönnek-mennek. Az nem egészséges, ha mindig bánatos vagy, az is kibillentséget jelez, probléma, ha folyamatosan felhangolt vagy, folyton csak örülsz.
Ha van olyan érzés, amit soha, vagy nagyon ritkán élsz meg, az lehet a gyermekkori családi megéléseidből fakad, pl. dühösnek lenni nem volt szabad, de ha szomorú voltál – helyette – akkor figyelmet kaptál, lehet ez az oka annak, hogy örökösen szomorkás a hangulatod. Ekkor a szomorúság ún. parazita érzelem. Elfed más érzést.
Aztán, hogyan lehet igazán benne lenni az életben? – Látod, amit látsz, és tudatos vagy arra, hogy mi vesz körül. – Hallod, amit hallasz. Magas hangok, zajok és zörejek? Madárcsicsergés? Vonzó dallamok és ellenszenves rikácsolás. Mind itt van, jelenségként múlik is. – Érzed, amit érzel. Bármi is zajlik körülötted. – Érintesz. Hűvös? Érdes? Meleg. És milyen volt a kilincs, mikor beléptél? Puha a párna, de jó! Érinti a szél a bőrödet. Érzed. – És tudatos vagy a szagokra, ízekre. Édes? Fanyar? Megnyugtató? Minden jön és megy.
Benne vagy? Légy benne, légy tudatában annak, ami benned megy, s ami körül vesz.
Megelégedettséget, “életteli” napokat ad. S ezekből a napokból áll össze az életed!
Mi az amit megteszel, hogy jobbá tedd az életed? A veled kapcsolatban levők életét?
“Mit tehetnék érted? Mi az amit megtehetsz magadért?” A tett halála az okoskodás.
Van, hogy nem ott fogjuk meg a dolgainkat, ahol igazán megragadhatók. Van, hogy nem arra toljuk a szekeret, amerre gördülne. – például elparkolgatunk egy munkahelyen, csak a pénzért, – például nem beszélünk át fontos dolgokat a párunkkal, – például halogatunk.
Talán azt hisszük: nem fontos. Talán azt hisszük: “majd holnap” Talán azt reméled: “majd a másik megteszi”? Talán elrendeződik magától? Vagy, hivatkozunk: “Majd az idő mondja meg“?!
Tedd meg amit tudsz, azzal, amid van, ott ahol vagy. Ma.
Mivel kezded?
(A linkek: Halász Judit: Mit tehetnék érted, Bagdi Bella: Egy jó szó, Mike Olfield: Only time will tell c. zeneszámokra mutatnak. Szép dallamok)
– Hogyan lehet kapcsolatba lépni? Kérdezte egy fiatalember. – A kapcsolat feltételez két elemet és egy közeget közöttük, kezdte válaszát a tanár.
Ha ez emberi kapcsolatok színterét tekintjük: szükséges egy fél, aki valamilyen tartalommal bír, aki valamit ki szeretne fejezni. Aztán szükséges egy másik fél, aki érzékeli a kifejezőt, s szükséges egy közeg, amin keresztül „átmegy az üzenet”. Ha közölni szeretnél valamit, akkor fontos, hogy az át is jusson.
Kapcsolatba lépni…
Igen, ez egy lépés, aktivitás. Közölsz valamit, mutatsz valamit. A másik lát, hall, érez és dekódol. A csatorna – kivéve a tisztán látás, tisztán hallás, tisztán érzékelés atipikus eseteit – általában torzít, szűkít, korlátoz: Lehet kifejezel, és nem jut el, amit közölni szeretnél. Lehet egyeztetni szükséges a pl. a nyelvet, a szavakat. Néha fontos visszakérdezni, visszacsatolni. Emberközi, személyek közötti kommunikáció során fontos, hogy tudjuk: mindkét fél aktívan képes hatni, irányítani a kommunikációt, közléssel, visszakérdezéssel stb.
