– Benne vagy-e az életedben? – Persze, hogy benne vagyok! – Miből tudod, hogy benne vagy? – … hát ez az életem, ki lenne benne, ha én nem… – Benne lenni azt jelenti, hogy: érzel, gondolkozol, cselekszel. A Tranzakcióanalízis (pszichológiai iskola) azt mondja, hogy az egészséges élethez hozzá tartozik, hogy áramlanak az érzések, váltakoznak bennünk. Öröm, bánat, szeretet, harag…félelem. Ezek az alap, autentikus érzések finoman hullámoznak. Megéled őket, nap, mint nap. Tudod, hogy érzések, tudod, hogy jönnek-mennek. Az nem egészséges, ha mindig bánatos vagy, az is kibillentséget jelez, probléma, ha folyamatosan felhangolt vagy, folyton csak örülsz.
Ha van olyan érzés, amit soha, vagy nagyon ritkán élsz meg, az lehet a gyermekkori családi megéléseidből fakad, pl. dühösnek lenni nem volt szabad, de ha szomorú voltál – helyette – akkor figyelmet kaptál, lehet ez az oka annak, hogy örökösen szomorkás a hangulatod. Ekkor a szomorúság ún. parazita érzelem. Elfed más érzést.
Aztán, hogyan lehet igazán benne lenni az életben? – Látod, amit látsz, és tudatos vagy arra, hogy mi vesz körül. – Hallod, amit hallasz. Magas hangok, zajok és zörejek? Madárcsicsergés? Vonzó dallamok és ellenszenves rikácsolás. Mind itt van, jelenségként múlik is. – Érzed, amit érzel. Bármi is zajlik körülötted. – Érintesz. Hűvös? Érdes? Meleg. És milyen volt a kilincs, mikor beléptél? Puha a párna, de jó! Érinti a szél a bőrödet. Érzed. – És tudatos vagy a szagokra, ízekre. Édes? Fanyar? Megnyugtató? Minden jön és megy.
Benne vagy? Légy benne, légy tudatában annak, ami benned megy, s ami körül vesz.
Megelégedettséget, “életteli” napokat ad. S ezekből a napokból áll össze az életed!
Mi az amit megteszel, hogy jobbá tedd az életed? A veled kapcsolatban levők életét?
“Mit tehetnék érted? Mi az amit megtehetsz magadért?” A tett halála az okoskodás.
Van, hogy nem ott fogjuk meg a dolgainkat, ahol igazán megragadhatók. Van, hogy nem arra toljuk a szekeret, amerre gördülne. – például elparkolgatunk egy munkahelyen, csak a pénzért, – például nem beszélünk át fontos dolgokat a párunkkal, – például halogatunk.
Talán azt hisszük: nem fontos. Talán azt hisszük: “majd holnap” Talán azt reméled: “majd a másik megteszi”? Talán elrendeződik magától? Vagy, hivatkozunk: “Majd az idő mondja meg“?!
Tedd meg amit tudsz, azzal, amid van, ott ahol vagy. Ma.
Mivel kezded?
(A linkek: Halász Judit: Mit tehetnék érted, Bagdi Bella: Egy jó szó, Mike Olfield: Only time will tell c. zeneszámokra mutatnak. Szép dallamok)
– Hogyan lehet kapcsolatba lépni? Kérdezte egy fiatalember. – A kapcsolat feltételez két elemet és egy közeget közöttük, kezdte válaszát a tanár.
Ha ez emberi kapcsolatok színterét tekintjük: szükséges egy fél, aki valamilyen tartalommal bír, aki valamit ki szeretne fejezni. Aztán szükséges egy másik fél, aki érzékeli a kifejezőt, s szükséges egy közeg, amin keresztül „átmegy az üzenet”. Ha közölni szeretnél valamit, akkor fontos, hogy az át is jusson.
Kapcsolatba lépni…
Igen, ez egy lépés, aktivitás. Közölsz valamit, mutatsz valamit. A másik lát, hall, érez és dekódol. A csatorna – kivéve a tisztán látás, tisztán hallás, tisztán érzékelés atipikus eseteit – általában torzít, szűkít, korlátoz: Lehet kifejezel, és nem jut el, amit közölni szeretnél. Lehet egyeztetni szükséges a pl. a nyelvet, a szavakat. Néha fontos visszakérdezni, visszacsatolni. Emberközi, személyek közötti kommunikáció során fontos, hogy tudjuk: mindkét fél aktívan képes hatni, irányítani a kommunikációt, közléssel, visszakérdezéssel stb.
Zavar a szomszéd vasárnaponkénti fűnyírása? Zavar, a hangos autórádió, a másik garázsból? De nem szólsz, csak magadban bosszankodsz.
”Látnia kéne, hogy zavar!” ”Lehetne szociálisan érzékeny.” ”Akkor is kalapál, flexszel, amikor kerti party van a ballagás után.”
Ami neked magától értetődő, lehet másnak nem az. Ő csak „Végzi” a dolgát. Javítja a kerti eszközeit, vágja a füvet.
Mi a megoldás? Wilber által leírt fejlődési szinteket nézve a W4-es szinten: hozzunk szabályokat! Vannak szabályok. Például szombaton 9-17-ig szabad hangos háztartási berendezést, porszívót stb. üzemeltetni a társasházunkban. pl. Önkormányzati rendelet írja elő, hogy mettől meddig szabad füvet nyírni a kertes házas övezetben.
Ezek a szabályok persze nem védenek meg attól, hogy esetleg bosszankodjunk, ha a másik zajong, hangosan hallgat zenét, füvet nyír akkor, amikor vendégség van nálad.
Mi a megoldás? – Szólni! – De hát ezt tudni kéne neki! …Hát nem látja?!
Van szánk, tudunk beszélni. Ha akkor szólsz, amikor csak másodjára zavar valami, s átmész a szomszédhoz, jelzed, hogy most zavar, akkor lehet tudsz vele emberi hangon beszélni. Ha már ott tartasz MAGADBAN, hogy: „már századszor” csinálja, vagy „minden szombaton és vasárnap is ezt csinálja a bunkó”, akkor nehéz lesz emberi hangon szólni, kérni.
Ez a határokról szól. A határok kezeléséről. A kommunikációról, az indulatok kezeléséről. Kifejezem-e, ha valaki túl belép? Mert ha nem jelzek, akkor lehet újra bejön… Ha túl belép, zavar, s nem beszélek, nem szólok, akkor lehet indulatos leszek. Mert megjelenik egy érzés, s nem kezdek vele semmit. Csak magamban. És a másik, nem feltétlenül kell, hogy tudja mi megy bennem.
Ha már indulatosan mégy oda a másikhoz, nem érti mi van benned. S ha számára “előzmények nélkül vagy dühös”, akkor lehet össze is vesztek, lehet ő is indulatos lesz, ad abszurdum nem fog figyelembe venni máskor.
S a másik nem felelős azért, ami bennem van. Erről csak én tudok tudósítani. Kommunikálni, kifejezni.
Ha a családodban jól kommunikálták, akkor lehet ez számodra simán megy. De az emberek többsége ezt nem tudja zsigerből jól csinálni. Csak bosszankodik, mérgezi magát, s néha indulatos. A kommunikációt, az önkifejezést lehet és érdemes tanulni, magadért: a jó közérzetért, és a kapcsolataid minőségéért.
A speizunkat rendezve az almás ládikó alján találtam egy összetöppedt almát.
Különös volt. Egyszerűen összefonnyadt, s nem rothasztotta meg a mellette levő másik almákat.
Régen azért is rendezgettük többször a télire eltett almát, hogy ha az egyik elindul az enyészetnek, akkor nehogy megrohassza a körülötte levő többi almát.
Ez elgondolkoztatott. Most elfonnyadt, összetöppedt és nem tette tönkre a környezetét.
Hogyan kerül a csizma az asztalra? Avagy miért írok erről az önismereti posztok közé? Mert érzek párhuzamot. Van, hogy egy “negatív” ember lehúzza a környezetét is. Lehet, hogy nem szándékosan, mégis hat a másikokra, a siránkozásaival, panaszkodásaival. Vagy láthatatlanul mérgezi meg lelkületével a családját.
És ez a változás, elfogyás, lehet, hogy természetes, s nem mondjuk egy depressziós pozícióból indul el. Például az idősödő ember is lehet ilyen. Megkeseredik, s sarkosan viselkedik az öregkorából adódóan. Vagy, egyszerűen elkezd a kivonódni az életből, “megbölcsülve”, nyugodt békés szemlélődéssel. Ha így tesz, akkor a többiek, az életerősek, fiatalok lehet hogy megmaradnak annak, akik. S mély tisztelettel is vannak a távozó felé.
“Nem érinteni, meghagyni annak, aki, ami.” Te vajon hogyan vagy az elmúlással? Érdemes lehet ezen elkontemplálnod.
2013 óta tartok férfiaknak beszélgető, sharingköröket illetve outdoor “önmagunkra ismerő” aktív tapasztaló napokat.
Pár szóban írok indíttatásaimról:
Az orvosi, halálozási statisztikákból ismert, hogy a férfiak hamarabb halunk mint a nők. “A világon 100 leány születésre 107 fiú születés jut, de a fiúknak nagyobb esélyük van meghalni, úgy gyermekkorban, mint felnőtt korban.” Világviszonylatban a férfiak számára 4 évvel kevesebb a születéskor várható élettartam. 66,4/70,4 év. forrás.
Miért van ez? Sok okot felsorolnak. A GNM, Recallhealing megállapításai szerint az egyik ok, hogy azt nevelik belénk, hogy az érzelmekről ne beszéljünk, “légy határozott”, “ne szisszenj minden kis szilánkhoz”, s a világ nyugati felén már gyakran nem is kapcsolódunk belső folyamatainkhoz, nem vagyunk kapcsolatban a testünkkel sem. Freud szerint minden elnyomott érzelem, olyan mint egy élve eltemetett “lény”, soha nem hal meg, valahol ott rág belül, növelve a stresszt, és a testi tünetek előfordulásának esélyét. A nők sokat csacsognak, és a testükkel is jobban kapcsolatban vannak.
Sok férfi nem lát rá magára, nem érzékeli a feszültségeit, hiszen, azok olyan ismerősek, “mintha mindig is ott lettek volna”. Aztán néhányan azon veszik észre magukat, hogy a nap végi ellazuláshoz hozzá tartozik két doboz sör, vagy egy feles, vagy egyéb “levezetéssel” élik mindennapjaikat.
A férfikörök arra jók, hogy kilépjünk a hétköznapi megoldásainkból, hogy olyanokat mondjunk ki, ami valóban bennünk van, ami emberi. Ezek a körök jók arra, hogy megosszuk egymással személyes tapasztalatainkat. Az egyik résztvevő mondta 2 éve: “Azáltal, hogy részt vettem ezen az esten, két év kerülőt spóroltam magamnak.” Itt nincs, aki megmondaná, mit hogyan ‘kell’ csinálni, vagy, hogy ‘mit kellett volna’. Egyszerűen jelen vagyunk, bátran beszélünk, és értően meghallgatjuk egymást. Minimális moderálást alkalmazunk. Sok inspirációt vehetsz ki belőle. Bátorítalak, hogy nézz be, hozd el történeteidet, merj kapcsolódni a saját kíváncsi énedhez. Merj ember lenni. Garantálom, hogy többként, jó érzésekkel távozol.
Bedő Imrével, a Férfiak klubja vezetőjével beszélgetve kaptam annó, a kritikát: “férfi a cselekvésen át tud férfi lenni.” Igen, egyetértek. De mint minden útnak, ennek is vannak lépései. Ahhoz, hogy kilépjünk a megszokásainkból, a tetteink változzanak, a tetteinkben megerősödjünk, ahhoz először szükséges látnunk, felismerni: hol vagyunk most, mi a mostani valóságunk. Leszögezem: szükséges értékelni azt is ahol most vagyunk. Érték az életünk, már eddig is, hiszen valahogyan eddig is eljutottunk. S fontos, hogy lássuk: vannak példák, akik előttünk járnak valamiben az úton, ezért is kedvelem, és támogatom Imréék mozgalmát, ott sok férfi nyíltan beszél a saját életéről. S hidd el: van életterület, vannak olyan döntéseid, vonásaid, amikkel te lehetsz példa.
A férfikörökön nem köldökvakargatás megy, ahogy szintén kaptam egy kihívó kérdést. Joós Istvántól. Itt valódi emberek találkoznak. És a beszéd, megosztás mellett van, hogy használunk egyszerű technikákat: ránézni kívülről arra ami van. Esetenként van mozgásos gyakorlat, egymásnak szegezett kérdések, s időnként eszközök is bekerülnek a térbe, segítve az önkifejezést, önfelvállalást. Hát ilyenek a férfikörök.
Következő alkalmak: 2016.március 14, április 11, május 9.
Az előző években legalább 30 férfi fordult meg ezen személyes körökben (ha a KB kört is veszem, ahol társ-vezető vagyok, akkor pedig 80-nál is többen). Egy alkalommal 3-12 fő van jelen, mindig volt új érdeklődő, és régi ismerős is. Vannak, akik pár hónapon keresztül rendszeresen lejárnak, klub szerűen. Van aki egyszer tette tiszteletét a körben, hozott valamit és távozott valamivel, s vannak alkalomadtán betérő srácok is ezen sajátos térbe.
Mi az, hogy megosztani? Nyelvtanilag: Sharing means: you don’t save it, you don’t hide it, you don’t feel shame because of it, you talk about is, you share it.
& what is what we share? we share our stories we lived we share our stories we lived through with emotions. Szóval mi az, hogy sharing? Megosztás. Megosztjuk, nem rejtegetjük, Megosztjuk a történeteinket, A történeteket, amiket megélünk, S ez nem felszíni sztorizás, Azt osztjuk meg, ami megérintette a lelkünket, Amiket érzelmek kísértek, legyen az látszólag kis dolog, Legyen az nagy „dráma”, Legyen az dilemma, Akár fájdalmas megélés volt, az, akár izzadságos, akár örömteli.
Álljon itt két idézet: ”Annyira vagyunk betegek, amennyire a titkaink” – családállításból tudjuk, milyen terhe van a titkoknak. Amikor kiderül, hogy valaki félelemből hazudott nekünk, pl. kiderül, hogy az apánk nem az apánk, hogy valami nagyon erőset írjak.
„Az elnyomott érzések nem halnak meg (nem múlnak el). Csak el vannak némítva. Ezek a lelkünkben továbbra is hatnak.” Sigmund Freud
Szóval javasoljuk, hogy
Beszélj, kapcsolódj magadhoz.
Engedd meg, hogy kijöjjön, ami belül van!
Találd meg a kapcsolatokat, embereket, helyzeteket, ahol önmagad lehetsz. Ahol biztonságban kapcsolódhatsz a saját történeteidhez!
Mire jó neked, ha részt veszel egy sharing csoporton?
A csoportos “sharing” műfaja a pszichodráma csoportokból is ismert lehet számodra.
Ott miután egy-egy drámajáték végigmegy, a csoport körbe ül, és a tagok megosztják, hogy mit éltek meg a játék alatt, (szerep sharing), majd tér van arra, hogy kimondják, bennük mit hozott fel, milyen élettörténetüket elevenítette fel az amit láttak, átéltek. A sharing csoport dráma nélkül biztosít erre teret.
Mire jó, ha másokat meghallgatsz, ha történeteidet felfeded?
Felismered: nem vagy egyedül. Mások is gyakran látszólag jelentéktelen helyzetek színezik át a napjukat.
Mások is érzékenyek a kisebb-nagyobb súrlódásokra, Felismered: mások is megélnek érzelemteli pillanatokat,
Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a történetek, amiket megosztunk? Mindig személyesen. Mert megérint a másik embertársunk története. S azon keresztül bukkan fel benned egy saját történet, amit lehet, hogy magad sem értesz miért. Amit lehet, hogy a barátaidnak se mertél elmondani korábban. A történeteink tehát sajátságos módon követik egymást, mint a csiszolatlan kavicsok: – Ha a barátaidnak, szerelmednek, szüleidnek nem mondtad el, akkor itt miért tennéd? – kérdezheted. – Azért, mert ez pszichológiai tapasztalattal facilitált csoport, ahol a megosztásnak a szabályai tiszták, s ezt a csoportvezető(k) vigyázzák,
– Azért, mert itt nem vágnak a szavadba,
– Azért, mert itt nem mondják meg, hogy hogyan kellett „volna”
Megélheted, hogy ha kimondasz valamit, akkor annak lehet, hogy csökken a neheze, kevésbé nyom, nem feszít tovább belül.
“If you speak about your issues, these do not have to sink into your body tissue.” Gilbert Renaud Ez az angol szójáték, azt tükrözi, hogy ha erős érzelmeket élünk meg, ha kibillenünk, és ezt magunkba zárjuk, akkor annak tendenciája van idővel testi tünetté alakulnia.
Ha tehát elkezdünk kapcsolódni érzelmeinkhez, belső megéléseinkhez, s ezt megosztjuk, kifejezzük akár szavakban, akár írásban, akár gesztusokban, akár művészi alkotásban, akkor ezek segítenek feloldani a belső konfliktusokat, lelki gubancokat.
Tapasztalatszerzésnek is nagyon jó egy-egy ilyen körön részt venni, hiszen: a sajátjaidtól eltérő megoldásokat leshetsz el. Az alkalmak végére a történetek legtöbbször új színezetet nyernek, s a kövek sorából gyöngysort vihetsz el.
Tőlünk távol történt így teljesen tárgytalannak is tarthatnánk
A távoli vidékekről akkor hallunk, ha valami nagy dolog történik arra, értsd tömegeket érintő esemény zajlik, természeti katasztrófa pusztít, esetleg sokan meghalnak. Általában a nagy dolgokra figyelünk fel, az üti át a hírszerkesztők ingerküszöbét. A történelmet is így tanuljuk: ki volt a hadvezér, mit tett a király… Hétköznapi élettörténetekről keveset hallunk…
Vajon tényleg volt-e a középkorban az “első éjszaka joga“? Vajon hogyan robotoltak a parasztok? Vajon minden úgy volt-e, ahogy a történelem krónikásai lejegyezték? Volt-e egyáltalán sötét középkor? Vajon mi a fantázia, vajon mi volt a régen élt őseink valós valósága, megélt szubjektív valósága? Vajon mi volt Európában, mielőtt elindult a felvilágosodás, majd kialakult a “fejlettnek” nevezett Nyugat? Vajon miért tiltották be a 20ezer év körüli Boszniai piramisok kutatását? Mert van ami, nem illik, illene bele a közmegegyezéses valóságba?! Mert újra kéne gondolnunk magunkat?
Emberként megesik, hogy szükségszerűen újragondoljuk az életünket… – ha megroggyan életünk biztosnak vélt pillére – ha válságba kerülünk – ha elveszítjük állásunkat – ha elhagy, vagy meghal közeli szerettünk – ha a tornádó, vagy a megáradt folyó viszi el „életünk munkája”-ként felépített házunkat
Gyakran csak ilyenkor nézünk szembe az életünkkel, az életünk értékeivel.
Történeteinket az élet(tapasztalat) írja. Saját emberi útkereséseinkből, izzadságos bukdácsolásokból kerekednek ki a sztorik. Ilyenek mindenkinek vannak. A stílushoz hozzájárult nagyszerű olvasmányunk: Paul Watzlawick: A helyzet reménytelen, de nem súlyos c. műve. Okos ember nyitott szemmel jár, s tanul mások történeteiből. S megosztja a magáét, hogy mások az ő tapasztalatából okuljanak, ha akarnak.
Pszichodráma csoportok végén bevett gyakorlat az anti-karakterbe bújás. Milyen nem vagyok? Mi áll tőlem a legtávolabb? Kinek a bőrébe a legnehezebb belebújnom. Nagy tanulás ezt megélni!
A terápiás gyakorlatban, egyes iskolák használnak terápiás történeteket, melyek új nézőpontokat adnak, szimbolikus szinten találva érezzük magunkat tőlük. A görbe tükör mindig elgondolkodtat. Ezért is szeretjük a kabarét, a humoristákat.
Azért írunk, mert ez egy nagyszerű szublimációs lehetőség. Mert belemehetünk a sutaságokba, s feloldhat a találkozás elfeledett énrészeinkkel. Bízunk benne, hogy ironikus írásainkat szórakoztatónak találják olvasóink, hogy ezekből beszélgetések, viták keletkeznek, online és offline. Reméljük, hogy írásainkból új döntések is születnek, hogy általuk megérinthetjük egymást.
Nézz bele, hallgasd meg Kriplifalva történeteit. S tartsd szem előtt, Bodó bölcs mondását, hogy van kiút Kriplifalváról.
A címsor lehetséges verziói: Az építkezés bonyodalmai, nehézségei. Az építkezés szépségei.
Ami biztos: a fizikai építkezés emberpróbáló, karakterfejlesztő, nevelő.
Háttér, avagy amiért írok erről: Évek óta érleltük, hogy egy lelki segítői szakmai központot alapítsunk. Ezt az előző években más központokban szerzett tapasztalataink inspirálták. Víziónk egy hely, ahol egymás mellett dolgozunk kollégáinkkal, szakmai közösséget, emberi kapcsolatokat alkotunk. Ki mennyire akar benne lenni, és alakítani, formálni ezt, olyan mértékben vesz benne részt. Ahol az önismereti mentori tudásunkat megosztjuk. Ahol a humanisztikus, mentálhigiénés, integrál szemléletű és pszichológusi résztvevők integrálódnak.
Mivel a családi erőforrásaink megengedték, ezért belevágtunk a megvalósításba. Hónapokon át keresgéltünk szimpatikus környékeket, helyeket, lakásokat a városban. Találkoztunk ingatlan ügynökökkel, a lakásmegtekintések során beleláttunk mások életterébe.
“Hogy milyen körülmények között élnek emberek a 4 fal között!” – nem gondoltuk volna. Tisztes polgári lakások, 4 m-es belmagassággal, kutyával, kb. 19. századi körülményekben.
Láttunk üres lakásokat, szépeket, hangos környéken, láttunk igényeseket. Találtunk erősen nyomuló (W5-ös) ingatlan ügynökségeket, akik az eladó érdekeit, akitől a jutalékot kapják nem képviselték tisztességesen, rövid távú saját hasznukért, és láttunk a vevő igényeit kereső, mindkét felet meghalló emberi hozzáállást is. Végül egy “tulajdonostól eladó” ingatlant választottunk, és ütöttük nyélbe az adás-vételt.
2-3 hetes felújítást terveztünk. De ha már “felújítasz, csináld meg tisztességesen!”
Így a “pikk-pakk” kifestünk, új mellékhelyiséget építünk és szépítünk – helyett mélységi beavatkozások következtek. Ahol kopogott a vakolat, ott tégláig levertük azt. A villamos hálózatot elkezdtük felújítani stb. Önismereti tanulsága #1: Ha elkezded a felszínt kapargatni, akkor lehet hogy gyorsan -látszólag- szép eredményt érsz el, de ha tartós eredményt akarsz, akkor menj mélyebbre, s onnan építs újra.
Lassan már két hónapja építkezünk. Az eredeti tervek 4x-ese időben. Még kb 3 hét, hogy megnyissunk.
A mesterek: Mindent magunk csinálni (a közüzemi szolgáltatói beavatkozásokon felül) időben nem férne bele. Ezért fontos, hogy megbízható kivitelezőt, jó szakembereket találjunk. Akit ismertünk, jó családi referenciája volt többszöri megkeresésre is csak halasztotta a munkakezdést, így mást kerestünk. Egy ismerős ismerősét. A megérzésem nem volt jó vele kapcsolatban. Később más hiányában, és az idői nyomás miatt elkezdtünk együtt dolgozni. Megbízási szerződés keretében tervezett jönni, de ez nem lett lefektetve. Több hét közös -egy téren belüli együtt dolgozás során sok emberi és szakmai hiányosságot tapasztaltunk, melyeket igyekeztünk megnyugtatóan megoldani, végül ő bontott szerződést, hagyott minket ott. Félkész munkákkal.
Önismereti tanulsága #2: Tisztán kommunikáljunk. Mondjuk el mi az igényünk, hallgassunk a megérzéseinkre (W6), és szerződjünk le (W4).
A sok nehézség elkedvetlenített, a napi küzdelmek kimerítettek. Lassan a cél is kezdett homályba veszni a napi körülmények miatt. Ezen az önismereti csoporton lendítettek tovább, amikor arról kérdeztek, hogy milyen is lesz a központ.
Önismereti tanulsága #3: A cél mindig legyen a szemed előtt, mert ez tölti meg pozitív érzetekkel a mindennapi küzdelmeket.
Tovább: – Vállalkozójelölt, aki egy kis (1-2 napos) munkára 100eFt-ot mond be, majd az alkuban azt 50eFt-ért is elvállalná.– – Lett segédünk, a Facebookos ismerősi ajánlások nyomán, akivel jó együtt dolgozni, és más közös érdeklődési szálak is vannak. – Egy olyan apa-fia páros vízvezeték-szerelő “csapat”-tal is módunkban állt találkozni, akik példásan dolgoznak együtt, szakmailag és emberileg is “simák”. Ritka kincs!
Haladunk. Előre. Már látszanak az eddigi eredmények!
